Havi akcióink, Hideghab matracok, Matracokról

Hideghab matracokról

hideghab-matrac

A hideghab matracok a jelen-kor legmodernebb és legújabban kifejlesztett alvásrendszerei.

A habszivacs matracokkal kapcsolatos fejlesztések manapság legmeghatározóbbnak tartott újítása a hideghab matracok innovációja.

Ez a szivacsmatrac-típus rendkívül megbízható, s minden olyan alvási probléma kiküszöbölhető használatával, mely a matrac nem megfelelő jellegéből, korai elöregedéséből, elhasználódásából adódna alapvetően. Ennek magyarázata, hogy igazodik használójának testsúlyához, illetve alvási szokásaihoz.

Technológiai újítás

A hideghab matracokat a NASA fejlesztette ki űrprogramjának azon szakaszában, amikor célként szerette volna elérni, hogy az űrhajósok testi épségét a lehető leghatékonyabban sikerüljön megóvni az extrém nagy nyomástól, mely a kilövéskor hat rájuk.

A habszivacs egy olyan rendszert alkot, melynek belső szerkezeti tulajdonságainak köszönhetően elérhető, hogy formáját mindig tartsa, struktúráját soha ne veszítse el. A NASA székeibe is beépített hideghab szivacsból készült elemeket, melyeket gyakran memory tulajdonságokkal is kiegészített. Ennek lényege, hogy a habszivacs a hőre is reagál, tehát mindig az adott körülményeknek megfelelően nyújtja a legjobb alkalmazási lehetőségeket.

Manapság, mielőtt elindult volna az új fejlesztés lakossági alkalmazása, elsősorban az egészségügy számított az újítás igazán jelentős alkalmazójának, hiszen a gerincbántalmakkal küszködő, vagy felfekvéses, felfekvésveszéllyel lábadozó betegek számára pozitív eredményeket ígér egy olyan ágybetét, mely minden szempontból képes alkalmazkodni az aktuális viszonyokhoz.

A lakossági felhasználásra készülő hideghab matracok olyan fekvőfelületek, melyek amellett, hogy megdöbbentően könnyűek, méretre gyárthatóak, illetve akár utólag is módosítani lehet szélességükön és hosszúságukon. Alkalmazásuk lehetővé teszi a nyugodt, zavartalan pihenést.

Az ágybetét minőségének fontosságáról

Az ember élete során nagyjából huszonöt évet tölt alvással. Ha komolya figyelembe vesszük a tények jelentőségét, s példaként rávilágítunk, hogy mennyire odafigyelünk cipőnk megfelelő tartására a járás kifinomultan egészséges elősegítése és gerincünk egészsége végett, kiviláglik, hogy fekhelyünk minőségének is nagyobb jelentősége van, mint elsőre hihetnénk. Az alvófelület minőségi mivolta alapvetően határozza meg gerincünk hosszú távú egészségét, mely tartásunk tekintetében döntő jelentőségű kérdés.

Persze rengeteg szó esik a hétköznapokban a kényelmes és kényelmetlen fekhelyekről, azonban statisztikai felmérések azt igazolják, hogy bár fejlődő tendenciát mutatnak a minőségi matracvásárlási szokások a magyar lakosság körében, még mindig sokan vannak, akik nem veszik komolyan a kérdéskört. Egy tartását vesztett ágybetét sohasem szolgálja azt a kiegyensúlyozott alvási metódust, melyet egy habszivacs matrac hosszú távon biztosítani képes.

Aki egyszer is kipróbálja, hogy milyen egy igazán kényelmes hideghabból készült habszivacs matracon aludni, mely jó esetben még emlékező tulajdonsággal is bír (memory matrac), amint megteheti, leváltja elöregedett matracát és vásárol magának egy minőségi darabot, ami garantálja a zavartalan pihenést, ez pedig hosszútávon életminőség javulást eredményez. Az ortopéd szakorvosok egyöntetű véleménye alapján javallott tehát elgondolkodni azon, hogy az aktuálisan használatban lévő fekvőfelület vajon mennyiben felel meg az elvárásoknak.

Érdemes odafigyelni tehát matracunk minőségére, hiszen ébren töltött életünk minőségét nagyban befolyásolja az alvás mikéntje. Aki éjszakánként kényelmesen, stabilan, gerincét nem terhelve pihen, annak számtalan mozgásszervi megbetegedést sikerülhet elkerülnie, azonban a jó alvás a kifinomultan működő idegrendszernek is megalapozója. Ez utóbbit a stresszes munkakörben dolgozók számára kifejezetten tanácsos figyelemebe venni.

A habszivacs matrac szerkezetéről

A habszivacs matracok, vagy kevésbé elterjedt nevükön a PUR-hab matracok egy speciális habból készülnek, melynek legfontosabb tulajdonságainak egyike a rugalmasság. A további fejlesztések eredményeképpen a szakemberek megalkották a memory matracokat is, melyek olyan habszivacs fekvőfelületek, amelyek minden alkalmazási területen biztosítják a formatartást. Ezeket elterjedt nevükön emlékező matracoknak hívjuk.

A mai PUR-hab szivacsok könnyűek, szellőző tulajdonságaik kiválóak, antiallergén hatásúak, reagálnak a hőhatásokra és minden esetben alkalmazkodnak testünk formájához és tömegéhez.

Így lényegében irrelevánssá válik kemény és puha fekhelyről beszélni, hiszen a habszivacs matrac lényegében visszatükrözi azt, amit testünk felől információként megkap.

Természetesen a gyártók nagy folyamatosan finomítanak megoldásaikon, s így a fejlesztésnek köszönhetően lehetőségünk nyílik a felületek meghatározó tulajdonságai között való válogatásra.

Az alábbi típusok közül választhat

Lágy hab

Ebből az anyagból készülnek a legkomfortosabb és legpuhábbnak mondható darabok.

Félkemény hab

A félkemény hab azon matracok alapanyaga, melyek fixen tartják a gerincet, kényelmesek, de még nem tartoznak az igazán kemény felületek közé.

Kemény hab

Az átlagosnál nagyobb testalkatúaknak szánt darabok készülnek kemény habból. Keményebb és igazán fix fekhelyet biztosít az ilyen matrac.

A hideghab szerkezetének lényege

A hidghab rendkívül homogén, igen flexibilis, s e tulajdonságainak köszönhetően kiváló alaktartó tulajdonságokkal rendelkező matracalapanyag. A hideghab matracok többsége olyan darab, mely azonnal reagál testünk valamennyi, a fekvés során lényegesnek mondható tulajdonságára (hő, forma, tömeg), így tökéletesen nyugodt alvást biztosít minden időben.

Habszivacs matracaink jelentősen széles választékát minden korosztály számára csak ajánlani tudjuk. Méretezés tekintetében nem lehet probléma, minden ágytípushoz kiválasztható az ideális méretű hideghab szivacsmatrac, sőt! Egyéni méret- és formaigények esetén megoldjuk a habszivacs méretre igazítását is, melyet könnyedén lehetővé tesz a hideghab jó formázhatósága és könnyedsége.

Felejtse el régi, besüppedt, elgyengült ágybetétjét és váltson az egészséges kényelemre! A hideghab szivacs matracok megfizethető árkategóriája és gyógyászati tekintetben kimagasló tulajdonságainak együtt hatásaként verhetetlen típust képviselnek a világpiacon, s évről évre egyre népszerűbbé lesznek.

AKCIÓS HIDEGHAB MATRACOK

Materasso WIRBEL ortopedic 7 zónás prémium matrac, 80 x 200 cm

79,900 Ft 71,900 Ft

Materasso WIRBEL ortopedic 7 zónás, Night Fly és Ultra Fresch hab matrac, fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Prémium hab matrac
  • Huzat: Greentex matrachuzat, levehető, mosható
  • Gyártó: Materasso
  • Fekvési pozíció: minden pozicióhoz jól alkalmazkodik
  • Matrac keménységi fok: Félkemény oldal 3-as, kemény oldal 4-es
  • Ajánlott súlyhatár: 130 Kg
  • Matrac vastagsága: 25 cm
  • Matrac komfort: kétféle keménységű komforttal rendelkezik a matrac
  • A matrac belső ergonómiai kialakításának köszönhetően tökéletesen követi a test vonalát
  • A keményebb oldal a modern fejlesztésű Night Fly, mely tökéletesen szellőzik nyitott sejtszerkezetének köszönhetően
  • A másik oldal alapanyaga a levendulaolajjal kombinált nagy kopásállóságú lágy hab
  • Az alátámasztást mindkét oldalon 2 cm Ultra Fresch hab, mely a nevességnek jól ellen áll
  • Középen klímacsatornákkal ellátott gerinc ívét optimálisan alátámasztó hideghab
  • A Greentex matrachuzat, kifejezetten allergiában és asztmában szenvedőknek kifejlesztet, csak természetes anyagokkal kezelt – a barátságos probiotikumokkal melyek: távol tartják az allergéneket, magába szívja a nedvességet minek következtében nem telepedik meg a penész, elfogyasztják az atkák és baktériumok élelmét, amivel hatékonyan hatástalanítják őket, eltávolítják az esetleges szagokat

Materasso WIRBEL ortopedic 7 zónás prémium matrac, 90 x 200 cm

Billerbeck RIVIERA NOVA szendvics matrac, 90 × 200 cm

91,000 Ft 72,800 Ft

Billerbeck Riviera Nova matrac fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Hab matrac, kókusz/latex matrac
  • Gyártó: Billerbeck
  • Fekvési pozíció: háton fekvőknek
  • Matrac Keménységi fok: 5/6
  • Ajánlott súlyhatár: 120 Kg
  • Matrac vastagsága: 17 cm
  • Matrachuzat komfort: Téli – Nyári oldalas huzat
  • Matrac réteg felépítése: Többrétegű szendvics szerkezet, magas sűrűségű kemény poliuretán hab, kókuszrost, háromzónás latex réteg. Szimetrikus matrac mag, mindkét oldal ugyan olyan.

Billerbeck Riviera Nova matracot, egyedi méretre gyártva is elkészítjük Önnek!

Billerbeck, DAVOS matrac, memory-hab topperrel, 90 x 200 cm

102,000 Ft 81,600 Ft

Billerbeck Davos matrac fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Habmagos, CNC vágott
  • Gyártó: Billerbeck
  • Fekvési pozíció: oldalt fekvőknek
  • Matrac keménységi fok: 4/6
  • Topper, komfort réteg: viscoelasztikus memory-hab
  • Ajánlott súlyhatár: 120 Kg
  • Matrac vastagsága: 22 cm

A matracot ágyrácson használja, a megfelelő szellőzés és alátámasztás érdekében.

Billerbeck RIVIERA NOVA szendvics matrac, 140 × 200 cm

133,000 Ft 106,400 Ft

Billerbeck Riviera Nova szendvics szerkezetű matrac fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Hab matrac
  • Gyártó: Billerbeck
  • Fekvési pozíció: háton fekvőknek
  • Matrac Keménységi fok: 5/6
  • Ajánlott súlyhatár: 120 Kg
  • Matrac vastagsága: 17 cm
  • Matrachuzat komfort: Téli – Nyári oldalas huzat
  • Matrac réteg felépítése: Többrétegű szendvics szerkezet, magas sűrűségű kemény poliuretán hab, kókuszrost, háromzónás latex réteg. Szimetrikus matrac mag, mindkét oldal ugyan olyan.

Billerbeck Riviera Nova matracot, egyedi méretre gyártva is elkészítjük Önnek!

Materasso WIRBEL ortopedic 7 zónás prémium matrac, 140 x 200 cm

128,900 Ft 116,900 Ft

Materasso WIRBEL ortopedic 7 zónás, Night Fly és Ultra Fresch hab matrac, fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Prémium hab matrac
  • Huzat: Greentex matrachuzat, levehető, mosható
  • Gyártó: Materasso
  • Fekvési pozíció: minden pozicióhoz jól alkalmazkodik
  • Matrac keménységi fok: Félkemény oldal 3-as, kemény oldal 4-es
  • Ajánlott súlyhatár: 130 Kg
  • Matrac vastagsága: 25 cm
  • Matrac komfort: kétféle keménységű komforttal rendelkezik a matrac
  • A matrac belső ergonómiai kialakításának köszönhetően tökéletesen követi a test vonalát
  • A keményebb oldal a modern fejlesztésű Night Fly, mely tökéletesen szellőzik nyitott sejtszerkezetének köszönhetően
  • A másik oldal alapanyaga a levendulaolajjal kombinált nagy kopásállóságú lágy hab
  • Az alátámasztást mindkét oldalon 2 cm Ultra Fresch hab, mely a nevességnek jól ellen áll
  • Középen klímacsatornákkal ellátott gerinc ívét optimálisan alátámasztó hideghab
  • A Greentex matrachuzat, kifejezetten allergiában és asztmában szenvedőknek kifejlesztet, csak természetes anyagokkal kezelt – a barátságos probiotikumokkal melyek: távol tartják az allergéneket, magába szívja a nedvességet minek következtében nem telepedik meg a penész, elfogyasztják az atkák és baktériumok élelmét, amivel hatékonyan hatástalanítják őket, eltávolítják az esetleges szagokat

Billerbeck RIVIERA NOVA szendvics matrac, 160 × 200 cm

147,000 Ft 117,600 Ft

Billerbeck Riviera Nova szendvics szerkezetű matrac fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Hab matrac
  • Gyártó: Billerbeck
  • Fekvési pozíció: háton fekvőknek
  • Matrac Keménységi fok: 5/6
  • Ajánlott súlyhatár: 120 Kg
  • Matrac vastagsága: 17 cm
  • Matrachuzat komfort: Téli – Nyári oldalas huzat
  • Matrac réteg felépítése: Többrétegű szendvics szerkezet, magas sűrűségű kemény poliuretán hab, kókuszrost, háromzónás latex réteg. Szimetrikus matrac mag, mindkét oldal ugyan olyan.

Billerbeck Riviera Nova matracot, egyedi méretre gyártva is elkészítjük Önnek!

Billerbeck, DAVOS matrac, memory-hab topperrel, 140 x 200 cm

152,000 Ft 121,600 Ft

Billerbeck Davos matrac fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Habmagos, CNC vágott
  • Gyártó: Billerbeck
  • Fekvési pozíció: oldalt fekvőknek
  • Matrac keménységi fok: 4/6
  • Topper, komfort réteg: viscoelasztikus memory-hab
  • Ajánlott súlyhatár: 120 Kg
  • Matrac vastagsága: 22 cm

A matracot ágyrácson használja, a megfelelő szellőzés és alátámasztás érdekében.

Billerbeck Davos matracot egyedi méretre gyártva is elkészítjük Önnek!

Billerbeck RIVIERA NOVA szendvics matrac, 180 × 200 cm

166,000 Ft 132,800 Ft

Billerbeck Riviera Nova szendvics szerkezetű matrac fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Hab matrac
  • Gyártó: Billerbeck
  • Fekvési pozíció: háton fekvőknek
  • Matrac Keménységi fok: 5/6
  • Ajánlott súlyhatár: 120 Kg
  • Matrac vastagsága: 17 cm
  • Matrachuzat komfort: Téli – Nyári oldalas huzat
  • Matrac réteg felépítése: Többrétegű szendvics szerkezet, magas sűrűségű kemény poliuretán hab, kókuszrost, háromzónás latex réteg. Szimetrikus matrac mag, mindkét oldal ugyan olyan.

Billerbeck Riviera Nova matracot, egyedi méretre gyártva is elkészítjük Önnek!

Billerbeck, DAVOS matrac, memory-hab topperrel, 160 x 200 cm

166,000 Ft 132,800 Ft

Billerbeck Davos matrac fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Habmagos, CNC vágott
  • Gyártó: Billerbeck
  • Fekvési pozíció: oldalt fekvőknek
  • Matrac keménységi fok: 4/6
  • Topper, komfort réteg: viscoelasztikus memory-hab
  • Ajánlott súlyhatár: 120 Kg
  • Matrac vastagsága: 22 cm

A matracot ágyrácson használja, a megfelelő szellőzés és alátámasztás érdekében.

Billerbeck Davos matracot egyedi méretre gyártva is elkészítjük Önnek!

Materasso WIRBEL ortopedic 7 zónás prémium matrac, 160 x 200 cm

145,900 Ft 133,900 Ft

Materasso WIRBEL ortopedic 7 zónás, Night Fly és Ultra Fresch hab matrac, fő tulajdonságai:

  • Matrac kategória: Prémium hab matrac
  • Huzat: Greentex matrachuzat, levehető, mosható
  • Gyártó: Materasso
  • Fekvési pozíció: minden pozicióhoz jól alkalmazkodik
  • Matrac keménységi fok: Félkemény oldal 3-as, kemény oldal 4-es
  • Ajánlott súlyhatár: 130 Kg
  • Matrac vastagsága: 25 cm
  • Matrac komfort: kétféle keménységű komforttal rendelkezik a matrac
  • A matrac belső ergonómiai kialakításának köszönhetően tökéletesen követi a test vonalát
  • A keményebb oldal a modern fejlesztésű Night Fly, mely tökéletesen szellőzik nyitott sejtszerkezetének köszönhetően
  • A másik oldal alapanyaga a levendulaolajjal kombinált nagy kopásállóságú lágy hab
  • Az alátámasztást mindkét oldalon 2 cm Ultra Fresch hab, mely a nevességnek jól ellen áll
  • Középen klímacsatornákkal ellátott gerinc ívét optimálisan alátámasztó hideghab
  • A Greentex matrachuzat, kifejezetten allergiában és asztmában szenvedőknek kifejlesztet, csak természetes anyagokkal kezelt – a barátságos probiotikumokkal melyek: távol tartják az allergéneket, magába szívja a nedvességet minek következtében nem telepedik meg a penész, elfogyasztják az atkák és baktériumok élelmét, amivel hatékonyan hatástalanítják őket, eltávolítják az esetleges szagokat

Materasso WIRBEL ortopedic 7 zónás prémium matrac, 180 x 200 cm

162,900 Ft 149,900 Ft

KAPCSOLÓDÓ MATRAC ÉS KIEGÉSZÍTŐ KATEGÓRIÁK

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.