Posts by Valortex

Élő lakás kultúra, avagy: állatok itt-ott, otthon, hálószobában, irodában…

Mi a viszonyunk a háziállatainkhoz?

Hol a helyük, hová engedjük, vagy ne engedjük őket, és egyáltalán milyen megfontolások szabályozzák ezt az ügyet? Különös kérdéskör, sok ellentmondással, soha be nem fejezhető vitákkal… Elöljáróban: ezt a cikket többen hoztuk össze, köztünk is heves egyeztetések folytak, pedig mindenikünknek van kutyája otthon. Bevezetésül néhány érdekes nézőpont, amik felmerültek a téma megalapozásakor:

Állattartásról beszélünk,

pedig az emberről szól a sztori. Nekünk kell „valaki”, aki hálás nekünk, akiről úgy hisszük, hogy gondoskodunk. Igen, azt hisszük, hogy gondoskodunk róluk, pedig ők gondoskodnak mirólunk: szolgálják a lelki igényeinket, azaz szerethetők, megértik, ha panaszkodunk, egy divatos fajtiszta kutya mutatós hiúsági kellék, stb. Egészen a szélsőségekig: például Ausztráliából adták hírül, hogy egy fickó elvette a Labrador kutyáját feleségül. (A kép nem csak illusztráció.) Arról is tudunk sajnos, hogy néhányaknak a frusztrációjuk levezetéséhez kell pofozóbábu. És milyen jól jöttek a kutyák, amikor a ragály-zárlat alatt ki lehetett szabadulni a sétáltatásukra hivatkozva!

Számít a méret!

Általános emberi tulajdonság, hogy sem a kisebb, sem a nagyobb nagyságrendeket nem fogjuk fel egykönnyen. A sokkal kisebbekkel ellenségesek vagyunk, a sokkal nagyobbaktól félünk. (v.ö.: rovarok – nagyvadak) Itt is volt szerkesztőségi vita: – Naná, hogy agyoncsapom a szúnyogot! – Miért? – Mert zümmög a fülembe! – És? – Mit és? – Miért kell ezért agyoncsapni? – Mert zümmög és zavar. Sőt lehet, hogy később meg is fog majd szúrni! – Tényleg ezért kell eltaposni? (Ugye ezzel analóg módon: Explicite kijelentjük, hogy nem találunk kivetni valót az Ukrajna elleni orosz betöréssel kapcsolatban!?…)

Az ember kizárólagosságra törő viselkedése miatt a körülöttünk élő,

gyakorlatilag oda kényszerített háziállatoknak külön szerencséjük van, ha nem esnek állatkínzás, vagy legalábbis visszaélés áldozataivá, ha a számukra természeteshez közelálló életmódban élhetnek. Erről gondoskodni pedig nekünk morális kötelezettségünk (volna).

A természetestől igencsak távolira sikerült modern lakásokat

csupán egy-egy szobanövény, fűszereskert, vagy éppen egy kisállat teszi a természetes közegünkre emlékeztetővé, azaz élhetővé számunkra. El tudjuk-e kerülni, hogy a háziállatok tartása pótoljon vissza nekünk valamit a természettől elszakadt életünkben a teljes valóságból? Akarjuk-e elkerülni ezt?

Az ember társas lény.

Szociális beágyazottság, a társak nyújtotta támasz nélkül sokkal nehezebb a túlélés kritikus helyzetekben, például ha megsebesülünk vagy betegek vagyunk. A szociális elszigetelődés márpedig velünk van manapság. Nem csoda, ha beindulnak az agy riasztási rendszerei, pszichológiai képleteket hozva következésképp. De a közösségi társaktól érkező elismerésének pedig komoly ösztönző, hipnotikus teljesítményfokozó hatása van. Ráadásul az elszigeteltségre, nélkülözöttségre, vagy éppen az elismerésre, ösztönző módszerekre vonatkozó személyes érzékenységünket „modern” emberként nem osztjuk meg a közösségi társaink között. Mert a trendi az, ha egyedül küzdjük le a problémáinkat. És ezzel az egész krízis tovább mélyül. Tehát a „modern” ember szorongóvá és bizalmatlanná válik. „Azt hiszem, hogy azok, akik nyitott szemmel járnak és ismerik a magyar gazdaság, társadalom és politika működését, sajátosságait, pontosan tudják, hogy hazánkban az égető bizalomhiány az egyik – ha nem a legnagyobb – tehertétel.” (Rigó Róbert „ A bizalom eróziója és újjáépítésének szükségessége a 21. században”) Viszont (szerencsénkre) létezik egy mélyebb, tiszta vonzódásunk az anyatermészet felé. Az ember vonzódik a természetben megtalálható különböző életformákhoz (növények, gombák, állatok). Tapasztalatainkkal pedig ki tudjuk szűrni, hogy melyek közelségére nem tartunk igényt, például: mérges gombák, ártalmas növények, veszélyes állatok, haragos emberek, stb. Tehát a városlakónak a természet világával való viszonya megváltozott, de a természet iránti igénye, vonzalma nem tűnt el. A modern ember nehezen alkalmazkodik, elvárja, hogy környezete alkalmazkodjon az ő életviteléhez, hangulatához. Egy kutya EB-ből a szempontból tökéletes társ.

Térjünk a tárgyra!

Na de mégis! Kutya nem való lakásba!

Dehogynem! Szívesen látunk lakótársnak egy kiválasztott állatot. Beszélhetünk kutyáról vagy macskáról, de hörcsög, menyét, akár minimalac, kígyó is szóba jöhet. Egy közös van bennük: az ember természet iránti kötődését modellezik, de jobb híján társként is beválnak. Feltételezzük, hogy nemcsak a figyelmünket, a sétákat, a kínált falatokat „igénylik”, hanem a lakás komfortját is. Néhány gazda a hálószobák kényelemét is megosztja velük.

Jó egy házi kedvenccel tölteni az éjszakát?

A kedvencekkel való alvás közben a szervezetünkben oxitocin szabadul fel. Az oxitocin elősegíti a bizalom és a kötelék érzetét, melyet az emberek és az állatok osztanak meg, amikor egymás szemébe néznek. Ez a kölcsönhatás hasonló, amit egy anya és a gyermeke között figyelhetünk meg. A tanulmányok mutatják, hogy akik a háziállataik fekvőhelyét a hálószobájukban tartják, jóval átlag feletti „alváshatékonyságot” tapasztaltak. Ha panaszolod, hogy keveset, vagy nyugtalanul alszol, akkor tehetsz egy kísérletet, hogy a háziállatod fekhelyét a hálószobába viszed.

Sok szülő azt gondolja, hogy a gyereknek steril környezetre van szüksége ahhoz, hogy egészségesen nőjön fel. Viszont tanulmányok bizonyítják, hogy az otthon megtalálható baktériumok előnyösek is lehetnek az egészségünk szempontjából. És azt is kimutatták, hogy a gyerekek immunrendszer-fejlődése és a mikroorganizmusokkal való „megismertetésüknek” az egyik legjobb módja, ha háziállatot tartunk.

Riportot adunk most közre, egyenesen Szilvi hálószobájából:

– Pozitív tapasztalataim visszatükrözik a leírtakat. Boldi kutyusommal 7 és fél éve osztom meg az életem és az ágyamra is feljöhet. Nagymamám számára a kutya kinti állat volt, csak vihar esetén jöhetett be a házba. Én átírtam a régi elveket. A kutyusaink kinti-benti, majd lassan ágyba szokott barátok lettek. Megnyugtató, amikor odabújik a közelembe és így szenderülünk álomba. Nekünk ez a rituálé is a kötődést és összetartozást erősíti, pozitív hatása van, és jobban alszom. Az egész család megfér egy fekhelyen, Boldi pedig élvezi a Billerbeck ágyneműk kényelmét. És itt kapcsolódunk az irodai munkát érintő, ragály-hozta forradalomhoz:

Kutya a munkahelyen? Hogyhogy?

Miért kéne ezt megengedni? Miért ne? Már nemcsak feltételezésünk, hanem tapasztalatunk is, hogy munkakedvet, motivációt, összetartozást, őszinteséget, türelmet, ezzel pedig munkahatékonyságot javít. Sokféle véleményt ébreszt az új munkahelyi társ a „beszoktatás” időszakában. (Nem a kutyát kell persze beszoktatni, hanem a távolságtartó kollégákat. 🙂 Rögeszmék ugyan törnek, ám valódi konfliktust nem tudunk visszaidézni. Csak „jófej” kutyáink vannak. A kutya persze a gazdáját mintázza, úgyhogy teljes az öröm.

by.: Billerbeck

Keress minket a Facebookon is!